Arról már írtam az eggyel korábbiban, hogy beadattam a harmadik covid oltást, két Szputnyikra egy Pfizert, és minden oké is volt, hétvégén pár szokásos immunreakció, de aztán csak összeszedtem valami nyavalyát - nem covidszerűt, hanem mást. Így hétközben csak rövid fb és insta posztokat tettem ki, mert mégiscsak van most #transawarenessweek, amit én transzneműek láthatóságának fordítok, mert a tudatosítás az kicsit olyan, mint a tolerancia, hogy nem elég. Illetve nem tudom, melyik jobb, Goethe-t idéztem a tolerancia napján ezügyben.
Na de, volt a munkahelyen pár jó pillanat a nem csak tolerancia hanem elfogadás tekintetében, és az mindig jól esik. Fura, hogy jól esik és nem evszem én sem magától értetődőnek teljesen. És természetesen én is agyalok, agyalok mindenen is, miközben előre megyek, de mind ismerjük azokat a helyzeteket, amikben magunkkal vittakozunk. Amikor azért nem megyünk előbbre az úton, mert mi magunk gördítjük azt a bizonyos akadályt (amúgy Sziszifuszt is hoztam kétszer az instán, pörög, ami pörög ;) ) , vagy szimplán mi állunk a saját utunkba.
Egyik éjjel, azt hiszem hétfőn, elaltattam a gyerekeket. Aztán hajnali 1 körül ébredek arra, hogy hangot hallok, a gyerekszobából, ami a folyosó másik végén van. Felkelek, átmegyek. A gyerek sír, mert rosszat álmodott. Megnyugtatom, megölelem, kéri, maradjak mellette. Oké. Amíg kicsik voltak és még a másik lakásban laktunk, együtt aludtunk négyen, 2 éve van ez a különszobázás, néha át kell menni. A gyerek persze rövid időn belül megnyugszik, elalszik, én meg nem. Én agyalok. Azon, hogy ha elkezdem a HRT-t, a hormonkezelést, akkor ez megváltozik? Na nem az, hogy a gyerek néha rosszat álmodik. Hanem az anyának ez a természetes hallása vagy nem tudom mije, hogy meghallja ezeket és felébred. Ez megmarad-e. A férfiak is szoktak így? A nevelőszülők? Nálunk mindig én hallom meg. Vagy nem ettől függ? Mitől függ? Szóval egy nyavalyás ébredésen kezdtem el agyalni, közben meg persze, mindent szomatizáltam, mellkasi nyomással és a társaival. Aztán csak elaludtam.
Ha az út alapból tele van akadályokkal, még képzelünk is oda párat, attól nem lesz jobb. Ez a nagyon bölcs következtetés. A válasz meg az, hogy majd kiderül. Erre nincs kutatás. Majd most lesz tapasztalat. Milyen jó lenne, ha választ kaphatnék elég nagy biztonsággal kutatásból! De miért pont erre szeretnék választ kapni? Nem mintha talán nem lenne mindegy. A jobb kérdésfeltevés az, ahh, megint egy kérdésfeltevés: miért szeretnék mindenre is választ kapni? Jahogy, mert így működök.
Amíg élek, kérdeznem kell.
- szoktam idézni Juvenalist a Sztárcsinálókból.
De volt azért "nem saját utamba állás" is a héten. Szereztem parfümöt, ami kifogy, olyannyira, hogy megint Oriflame partner lettem közben. Ideért a boxzsákom, és nagyon sok jó fej barát ajánlott fuvart hozzá, kaptam időpontot szakvéleményhez pszichiátertől - ez a legjobb, ugya amikor felhívsz egy tök ismeretlen embert, és a telefonban elmondod neki, hogy mi a helyzet, és megkérdezed, lehet-e hozzá menni, hogy majd legyen belőle szakvélemény, és miután lezongoráztad, hogy mi most a folyamat, és keresi már az időpontot, mondod, hogy délután a gyerekért kell menni és az nem lesz jó, és akkor kerü lazzal képbe, hogy ja, neked amúgy családd is van, de aztán csak megkapod az időpontodat, és kábé lobogtatnád a naptárt mindenhol is, hogy itt van, be van írva, itt van, megyek az úton..., na és...
a postáról is jött értesítő, megérkeztek azok a packing boxereim, amikből a rendelés után 1 perccel már láttam, hogy rossz méretet rendeltem.
Tisztelt Eddie Singer! - nahát, a postaládát még nem szereltem vissza, így a szomszédasszony postaládájában landolt az értesítő. Vele már volt egy egyperces, bár lehet, hogy azt még nem mertem idehozni a blogra, de lehet, hogy most majd merem. Szóval szerda reggel a szomszédasszony kérdezi, hogy jó, hogy átdobta-e, a miénk-e, mert olyan "furcsa névre jött". Én meg annyit mondok, jó, hogy átdobta, az enyém, külföldről jött. Aztán még beszéltünk arról, hogy mindketten itthon voltunk, miért nem csengetett be a postás és hogy sajnálja, hogy be kell mennem a postára.
Aztán mostanáig nem is tudtam bemenni a postára, de ma sikerült, a boxer méretcsere miatt elkeztem e-mailezni, már meg sem lepődök, hogy megint benéztem valamit. Vissza kell küldenem, aztán küldik a jó méretet.
Azért ha gördít az ember akadályt, ha nem, egyszerűen nem nagyon megy semmi. Legalábbis itt nálam nem vagy nekem nem.
Comments