A Partizán 2022. október 19-i adásában Gulyás Márton vendége az Kathleen Stock brit filozófusnő volt, aki korábbi munkahelyét, a Sussex-i egyetemet amiatt hagyta el, mert az transzinkluzív elveket ültetett át a szabályozásába. Stock saját meghatározása szerint androgista, genderkritikus feminista. Az angol szakirodalomban TERF-nek, azaz "trans exclusionary radical feminist"-nek, trasnzneműeket kizáró radikális feministáknak hívják a hozzá hasonló nézeteket valló embereket. Nőket - javítana ki ő. Valóban, szerény hasra ütéssel történő becsléseim szerint a TERF-ek 99%-a nő. De valóban, - és ebben egyetértek vele, a börtön kapcsán említette - az egy emberrel is foglalkozunk. Elnézést, ez egy kicsit szarkasztikus volt.
Ide még visszatérek. Hosszabb írás lesz ez ugyanis. Először Stock érveire, gondolataira reagálok, megpróbálok sorban és nem ugrálva, ahogy az ADHD-m engedi, aztán Gulyás Márton és a Partizán felé fogalmazom meg a kritikámat, hozzá kérdésemet.
Azért nehéz számomra kritikát Stock mondataival kapcsolatban megfogalmazni, mert az építő jellegű kritika híve vagyok, a többinek nem látom értelmét. Jelen esetben viszont teljesen más a kiindulási alapunk.
Az én kiindulási alapom az, hogy a transz nő nő, a transz férfi férfi, a nembináris pedig nembináris. Igen, ez egy nemi identitás alapú megközelítés, egy empátia alapú megközelítés, ha úgy tetszik. Esetleg az emberi kompetenciának elfogadásán alapuló megközelítés: én azt vallom és gondolom, hogy az adott ember az, aki a legtöbbet tudhatja önmagáról, hiszen az ember komplex. Nem tagadom le a biológiát és az anatómiát, de van mellette egy psziché, és van mellette egy adag társadalmi elvárásrendszer, hiszen az ember társas lény. Ez a három adja ki azt az egységet, ami alapján önmagunkat meg tudjuk határozni.
A dolog pedig nem fekete-fehér, hanem árnyalandó, de leginkább színes. Színes, hiszen a természetben a diverzitás. Erről már más helyen írtam. :)
A transznemű emberek pedig szintén különbözőek. Akad köztük, aki jogilag tranzicionált (Magyarországon ez jelenleg nem lehetséges), van, aki szociálisan, mások medikálisan, különböző szakaszaiban a folyamatnak, van, aki túl van egy vagy több műtéten, és van ezek mindenféle kombinációja.
A biológiai megközelítés tehát most, ebben az időpontban mindegyik transz embernél mást és mást eredményez, ha csak nem az az egyetlen meghatározásunk, hogy a kromoszóma mint olyan az egyetlen, amitől nők vagy férfiak vagyunk (akkor az interszexeket el is töröltük, ők valóban kevesen vannak, de ugye az egy ember is számít, ez is kiindulási alap). Ha nem a kromoszóma, hanem az a meghatározás anatómiailag (direkt egyszerűsítek), hogy a fiúknak fütyijük van, a lányoknak meg puncijuk, akkor már egy halom műtéten átesett transz embert valóban tekinthetünk nőnek, férfinek, ez alapján. Ez már egy árnyaltabb kép. Szerintem ennek a meghatározása még biológiailag is komplexebb.
Stocknál az a kiindulási pont, hogy aki lánynak születik, az lány és nő lesz, aki fiúnak, az fiú és férfi lesz. Ezt azonban a külső nemi jegyek alapján állapítják meg mások is, a szülészorvos, a szülésznő, a bába, vagy aki épp ott van. Nem kromoszómák alapján. Azt ugyanis senki nem nézi meg. Itt tehát van már egy ellentmondás.
Az ellentmondás pedig Stock nő-meghatározásából adódik. Ki a nő? - tehetjük fel a kérdés. Ez az alapkérdés. És itt jön be az, hogy nem csak a születéskori anatómia van, van mellé psziché is. Hogy a lélek/psziché honnan jön és hová megy, mi lesz vele, arról lehet vitatkozni, de valószínű, hogy sosem fogja ember megfejteni ezt a dolgot. Azt viszont tudjuk, hogy van. Azt is tudjuk, hogy a testet eltemetjük a halál után, vagy hamvasztjuk, a lényeg, hogy az lebomlik. Ami meg tud egyáltalán maradni, az a psziché. Tehát fontos, hogy a psziché miből áll, hogyan működik. És innen nézve ezt fontos tiszteletben tartani, nem jobban, de ugyanannyira mint a testet biztosan.
Ezért tartom azt fontosnak, hogy ha valaki felismeri, hogy transznemű, akkor őt valóban fogadjuk el, hiszen ennek a felismerésnek a kommunikálásához már bátorság és erő kell, itt Magyarországon főleg. A magyar helyzetre is visszatérek még.
Tehát én onnan indulok ki, függetlenül attól, hogy medikális tranzíciót kezdett-e, műtéten túl van-e, szociális tranzíciót kezdett-e, ha nekem azt mondja valaki, hogy transz nő vagy transz férfi vagy nembináris, akkor örülök vele együtt a felismerésnek. Vagy ha nem a felismerés bejelentése, akkor úgy kezelem, mint bármelyik másik embert.
És most beszéljünk a felnőtt transz nőkről és a gyerek transz srácokról, ha már ezt a feministák így szokták. ;) Ez megint szarkazmus volt, igen.
Én onnan indulok ki, hogy a transz nő nő, aki ráadásul egy olyan társadalomba született, ahol azt várták tőle, hogy erős fiú és férfi legyen és ő nem tudott. Legtöbbjüket bántották, csúfolták, fizikailag vagy érzelmileg bántalmazták. Itt Stock és amúgy mindenki figyelmébe ajánlanám, hogy a folyamatos bántalmazás és nem elfogadás is bántás. Nem csak a gyilkosság statisztika a fontos. Az öngyilkosság statisztika is fontos, ha már csak a halálközeli dolgokat nézzük, amúgy. De a folyamatos általános bántás miatti trauma is fontos. A Somatic Experiencing-ben ezt úgy hívják, Global High Intensity Activation - általános magasfokú készültség. És ez a transzoknál eléggé folyamatosan jelen van (ahogy amúgy a nőknél is nagyon sok helyen és ez a kettő megint, nem zárja ki egymást).
Stock azzal kezdi - csak eljutok az elejére - hogy a leszbikusok eltűnőben vannak. Mert ugye abból indul ki, hogy a transz nő férfi, ezért leszbikus sem lehet. Az ő szempontját értem, ő fél a férfiaktól, félti a tereket, és nála a transz nő veszélyes. Értem, de egyetérteni nem tudok vele.
Ugyanis a női mosdóba a transz nő dolgát végezni megy, a társkeresőn, ahol úgysem foglalkozunk a velünk nem kompatibilissel bármi is a neme, társat keresni van fenn és a többi. Az, hogy ő létezik, egy dolog. Nem a helyet veszi el másoktól, hanem neki is joga van a világban önazonosan helyhez, ugyanannyira, mint bárki másnak. Ő is jelen szeretne lenni, mondjuk egy konferencián, ahol róla is beszélnek. Közben ott lehet az összes többi nő is.
Stock kritizálta a leszbikus konferenciát - mely az egyik apropója volt ennek a beszélgetésnek - abból a szempontból, hogy inkluzív és queer. Kritizálta a személyes névmások használatát és azt is, hogy a különböző nyelvekben saját szavakat szeretnének erre találni, miközben mégiscsak angolul használják őket, mert az USA-ból jön a dolog. Egy angol nyelvű nemzetközi konferencián teszi ezt, angolul beszélő környezetben, úgy, hogy az ő anyanyelve az angol. Ez számomra nem érthető. Igen, nagyon sok dologra nem volt szavunk korábban, és nagyon sok idegen és jövevényszó van más nyelvekből és teljesen oké egy felismert jelenségre saját nyelvben szót alkotni. A tűz-re se volt szavunk, amíg nem ismertük a tüzet. A bocskorra meg lehet, hogy az angoloknak nincs szava, vagy nem teljesen ugyanazt jelenti, nem ugyanúgy képzelik el az adott lábbelit. Ez a kritika tehát nem igazán állja meg a helyét. Van jogunk angol nyelven beszélve, angolul személyes névmásokat használni, és közben a saját nyelvünkben az uram/hölgyem dolgot helyettesíteni.
Abban egyetértünk - jaj, de jó! - hogy vannak a társadalmi normák, amiket egy lánytól/fiútól elvárnak, és oké annak nem megfelelni. Oké, ha olyan lány vagy, aki "fiús", mint Stock is, yay, celebrate it! Vele örülünk. Nem kell a normáknak megfelelni. Van nagyon sok olyan nő és férfi, aki nem felel meg a normáknak. Szuper! Bontsuk is csak őket le! Na de attól még, ezt nem kizárva és ezeket az élményeket érvényesnek elfogadva, vannak olyanok is, akiknél a psziché mást diktál. Akiknek a lényegük más., így szoktam mondani. 'Nem adhatok mást, csak mi lényegem".
És van, akinél enyhébb, másoknál erősebb diszfória jelentkezik, öngyilkossági gondolatok jönnek elő, depresszió, folyamatos szorongás és sorolhatom. Aztán náluk esetleg megérkezik az áttörés, hogy ahh, transznemű vagyok vagy nembináris, zavar a testem, vagy egyes részei, egyszerűen fizikailag is diszkomfortot okoz. Vagy a testem akár kevésbé, de mindenképp diszkomfortot okoz az, ha nőnek hívnak, azt mondják hölgyem, asszonyom, és nem érzem magaménak a nevemet sem. Egyszerűsítettem, mert különben nagyon hosszú leszek.
Ezek egymástól független dolgok, hiszen ők egymástól független, különböző emberek. Az illető transz nőhöz pedig, hiszen van már gondja elég, ha úgy viszonyulunk, hogy nem, te fiú/férfi vagy. Vagy a transz sráchoz, hogy nem, te lány vagy, mit gondolunk, az segít? Nem, az nem segít.
Stock azt mondja, hogy ha a kislány szeret focizni, szereti a fiús dolgokat, akkor van az a lehetősége, hogy azt mondja, hogy ő valójában fiú, ezt támogatják az Egyesült Királyságban. Abban egyetértek, hogy szabályozás kell. Közben azt is mondom, ott legalább vannak gender klinikák. Amiknek pont az a dolga, hogy kiderítsék, mi a helyzet. Szülőként azt mondom, a legfontosabb, hogy a gyerek biztonságban érezze magát, így otthon érdemes támogatni és elvinni szakemberhez. A "nem, te a lányunk vagy és az is maradsz" az konkrétan árt. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a kamasz keresi az identitását, és valóban, ebben benne van a nemi identitás és a szexuális orientáció is. Utóbbi számomra sem identitás, viszont a kettőt egymástól függetlennek tartom, és akkor kimondom: egy transz nő lehet leszbikus, a korábbi logikám alapján.
Beszél aztán a pubertásblokkolókról Stock, ezeket itthon Magyarországon nem alkalmazzák, itthon 18 év felett lehet bármilyen kezelést igénybe venni, azt is magánúton, pénzért. Való igaz, van orvos, pszichológus, pszichiáter és van szakmai etikai kódex is, melynek az alapja az, hogy ne árts. És ott is, ahogy itthon is, lehet orvosi műhiba, lehet nem megfelelő döntést hozó orvos, szakember vagy akár szülő. Hiszen emberek vagyunk. A cél az lenne, hogy lehessen a szabályozásról beszélgetni, lehessen a transzegészségügyről beszélgetni úgy, hogy ellátáshoz juthasson az, aki valóban transznemű, és megnyugodhasson az, aki pedig az identitáskeresésben van. Utóbbi esetében azt jó, ha felismerik és érdemes várni ilyenkor, szerintem is. De mivel itt Magyarországon ez a dolog nincs jelen, ezt a diskurzust folytassák le a gender klinikákkal az Egyesült Királyságban az érintettek és kritikusok.
Azt sem értem, ő mint angol, miért hoz USA-beli példát - erőset ráadásul: "a 15-16 évesek levágatják a mellüket". Ebből a mondatból is süt az elfogultság. Természetesen nem én fogom feltalálni a spanyol viaszt, az USÁ-ban is szakmai diskurzusra van szükség az érintettek bevonásával. Tehát hogy annak "vágják le a mellét", aki tényleg transz (mert vannak ilyenek, igen, akiknek ez kell a túléléshez) és annak ne, aki nem az. Mivel kiskorúakról van szó, a felelősség a szülőknél is van. Hogy mi a képlet megoldása? Mint minden más orvosi döntés esetén: kockázat-előny elemzés. Ha most öngyilkos lesz a gyerek, mert olyan erős a diszfóriája, más a helyzet, mint amikor kamasz lázadást alkalmaz, mert valami nem tetszik neki. És a határ elmosódott, ezért kellenek jó szakemberek, és ezért kell az, hogy kíváncsisággal, elfogadással közelítsünk, ne egyből a tagadással.
Emellett - ebben mint klinikai vizsgálatokban dolgozó biostatisztikus egyetértek - a biztonságossági (és hatásossági) nyomon követés fontos, a hormonkészítmények esetén is, a műtétek esetén is.
Legyen jól működő, bizonyítékokon alapló egészségügy és transzegészségügy is, ennek részeként! Milért írom külön? Azért, hogy legyen is elérhető, hiszen van akinek életet ment! Legyen elérhető pszichiáter, szakpszichológus, erre specializáltan is, aki képes differenciálni. A transzneműek is fizetnek TB-t.
Legyen szakember és TB ellátás. Tudom, más területen sincs. Sajnos nincs.
Az egész rendszert kell javítani, ahogy van. A szülészeti ellátás javítása, a szűrővizsgálati rendszerek fejlesztése, az időben kórházba jutás, a műtéti várólisták, a szakemberhiány, a szakemberek evidence based képzésének kérdései és a többi is megoldandó kérdések, de jogos, hogy van olyan transz csoport is, aki a transzegészségügyért is lobbizik, hiszen neki az is életmentő. Emellett lobbizzunk a jobb szülészeti ellátásért is pl. - azt is tesszük, btw, megint, nem zárja ki egymást.
Megint Stock visszatérünk a felnőtt transznemű nőkre. Érezzük ezt a dolgot, ugye? ;)
A sport következik most. A csapatsportot hozza. Meg az öltözőket. Azt mondja, hogy egy férfi, aki nőnek mondja magát, az beléphet a női sportcsapatba, nem kell hozzá jogi elismerés sem - ami ugye itthon nem lehet épp, ld. 33-as, de erről nem szól a fáma - erre megint visszatérek majd.
Tehát igen, a csapatba belépés, az iskolában felvállalás az óriási lépés, a szociális tranzíció egyik állomása. Bántások fogják érni, nem kérdés, az illető kamaszt vagy felnőttet. Mégis vállalja. Ebből lehet tudni, hogy ő nem viccel, hanem van, ami van. Nem tud mást csinálni, azt adhatja, ami a lényege. Bocs, Madách, illetve Lucifer, sokat idézlek. Megoldás lehet a teljesen külön öltöző, ez innen nézve jó kompromisszum (bár erősíti a sehová nem tartozás tramatikus élényét, de érthető, összhasznosság szempontjából), de amúgy az öltözőben is a lényeg az, hogy a mezt felvegye az ember, nem a többiek bámulása. Ennyi erővel a leszbikus se öltözhetne ott, az meg ugye elég kirekesztő. De igen, nőktől nem félünk. Kivéve a szakállas transz srácokat, akik megint nem valók oda, de mégis nők a meghatározásunk alapján. Én kérek elnézést, megint egy kis szarkazmus, de tisztelettel, csak az érvelés faramuciságára próbálok rámutatni.
A radikális feministák szerint minden férfi veszélyes, illetve egyszerűbben, akinek farka van, veszélyes - a műtéten átesett és kasztrált transz nőket nemtom, engedjük el....
Ez a félelem amúgy egy jogos dolog, transzgenerációs, sok generáción és személyes traumán átívelő kollektív tapasztalat. Na de aki valóban transz nő és nem egy ragadozó, bántalmazó férfi, az szimplán öltözik. aki meg bántalmazó férfi az eddig is megoldotta - ehhez még nőnek sem kel öltöznie, de kihasználva az amúgy jogosan megadott transzjogokat, esetleg megteszi. Ezért nem a transzneműek a hibásak, hanem a bántalmazó férfi. Ezt, remélem, érjük sokan.
A börtönnel is ez a helyzet. Egyébként létezhet női nemi erőszakoló is, akár leszbikus is, ahogy igen, létezhet transznemű bántalmazó is, az emberek sokfélék. Na most, a női gyilkost és erőszakolót is egy helyre teszik, ha jól gondolom a többi nővel, de erről magyar tapasztalatom nincs. A külön cella persze ebben az esetben is lehet megoldás, de ezt megint az adott hely szabályozásánál érdemes lejátszani. Egyetértek vele abban, hogy igen, az egy ember traumája is fontos, egy embert se traumatizáljunk újra - és nálam ez érvényes a nőkre és érvényes a transzokra is.
Beszél arról aztán, hogy őt definíció szerint transzfóbnak mondják - ahogy Gulyás Marci idézi is, igen, van definíció ami szerint az. Én TERF-nek hívom az ilyen nézeteket vallókat inkább, ahogy fent is írtam, mert nekem ez nem fóbia, ez szimplán nem elfogadás. De a definíciónak megfelel, és ki is mondom, hogy ez a hozzáállás bántó. A konkrét beszélgetést hallgatva is aktiválódik az ember, jönnek a traumareakciók. Ezért mai ez az írás és nem tegnapi.
Azt magyarázza ez után Stock, hogy a feminizmus nem lehet mindenkié és a női terekbe be kell fogadni a férfiakat. A férfiakat nem, csak a transz nőket, mondom én, és nembináris transzmaszkulinként egyre inkább eszem ágában sincs tisztán női terekbe menni.
Bár én alapból nem gondolom a férfiakat félelmetesnek. Mert ha annak gondoljuk őket, egyben, mindet, akkor számomra is veszélyes lenne a férfi WC, a férfi öltöző, na és egy nőnek kinéző transz nő számára meg főleg. Sajnos a veszély reális, mert egyes férfiak mégis veszélyesek és a transzfób ember is sok. Erre a jelenségre, hogy a transz nők, vagyis alapban amúgy transz nőnek álcázott bántalmazó férfiak veszélyesek, itthon a jobboldali retorika ráerősít, de lássuk be, a baloldali nagy része is. Az egyszerűsítés, úgy könnyebb, a radikális feministák egyszerűsítése, hogy féljünk a transzoktól mind, mert félünk a férfiaktól mind. A jobboldalnak más okai húzódnak emögött, ők nem a férfiaktól félnek, hanem a férfiakat akarják hatalomban tartani, amúgy tradicionálisan. Közben a büntetést és elrettentés megoldása lenne itt is a lényeg, hogy semmilyen nemű bántalmazó ne bántalmazhasson.
Most visszatérek oda, hogy a cisz és transz nőket nem lehet elkülöníteni két csoportra, a cisz nők nem akarnak a nők alcsoportja lenni. Stock szerint csak nők vannak és ők a cisz nők meg férfiak, és a transz nők ebbe a kategóriába tartoznak. Szegény transz férfiak és AFAB (assigned female a birth - nőként anyakönyvezett) nembinárisok csak akkor kerülnek elő, ha a serdülők hormonterápiájáról van szó. (Uhh, hello, itt vagyok még? Hiszen pötyögök, csak láthatatlan vagyok. Ahogy a negyedik Á meg Vagánybagoly mondaná, létezhetetlen. De még írok, huh, jó, itt vagyok. Elnézést, megint szarkazmus. Tudom, az nem segít, de nekem is kell a feszültséglevezetés, megengedem magamnak. )
Most idézek: "A leszbikusok kettős diszkriminációt szenvednek el: nők és melegek egyszerre". Tény következik, az én kiindulópontomból, igaz nem verseny, mert a diszkriminációt mindenki máshogy éli meg, és mindenkinek más a nagyobb gond, de hogy szól az, hogy: "a transznemű nők, akik leszbikusok hármas diszkriminációt szenvednek el: transzneműek, nők, és melegek egyszerre" - bi- és pánszexuális esetben hasonlóan... Hangsúlyozom, az én kiindulópontomból.
Stock szeretne beszélni a biológiáról. Oké, beszéljünk róla, én nem fojtom el. Az átalakulásnak mindenki más stádiumában van, aki transz, valaki sajnos pénz híján vagy egyéb okokból, anyagi függés, családtól való függés, stb., bele se tud kezdeni. Ez a valóság. Terápiára sem biztos, hogy van pénze.
Ennek kapcsán hozza fel a csapatsportot, ami nekem más, mint az egyéni versenysport. Kezdjük ezzel: Alapban nem sok transznemű van, és nem sok élsportoló. A csapatsportnál azt mondom, ott mindenki másban erős, jó, vannak posztok, pozíciók, csapatban simán elfér egy transz nő - a csapat fele nem valószínű, hogy az lesz, akkor újra lehet tárgyalni....ráadásul ha hormont szed, gyengül, a teste átalakul - igen, beszéljünk a biológiáról, bár tapasztalatom csak ellenkező irányban van. Gyengébb lesz. Lehet, hogy nem megmaradnak előnyei, de lesznek mellé hátrányai: át kell mennie egy második pubertáson, vagy legalábbis nagy hormonváltozáson, ami a testnek megerőltető: erről van személyes tapasztalatom is, mert ez mindegy melyik irány. Ha marad is előnye, ugye másoknak is van előnye másokhoz képest és még mindig csapartsportról beszélünk, egy center, egy irányító, egy beállós, egy kapus, egy csatár, egy hátvéd, egy feladó és egy liberó más-más tulajdonságokkal jó. A csapat min olyan pedig ad egy pluszt.
Az egyéni versenysport esetében, pl. úszás, valószínű érdemes a külön kategória, na de ezt az adott szakosztály szakembereinek kell egymással lemeccselni. #punintended, again. A hormonszint nem feltétlenül jó mutató, és a többi, és a többi. Ehhez kutatások kellenek, és azok elemzése, és annyi hely és idő nincs, hogy én ezt most ma reggel kikutassam minden sportra. ;) És nem is dolgom.
Hogy ki miről beszélhet... Egyetértek Stock-kal, mindenki mindenről, amíg az érinettek bevonása nélkül nem döntenek, és amíg nem kezelik kisebb súllyal az érintettek véleményét! Ez megint egy árnyalás. Vagy színesítés.
Karteziánus dualizmusról, ha már, szeretek én is filozofálni, és fentebb érintettem is a témát a lélek/psziché kapcsán. Azt mondja, nem bizonyított, hogy van velünk született nemi identitás. Én pedig azt mondom, hogy mindegy, hogy velünk született-e. Teljesen mindegy. Létezik. Létezik az, hogy a nők kikérik maguknak, ha eltévesztik és férfinek nézik és szólítják őket. A férfiak is. A nemi identitás tehát egy meghatározója annak, akik vagyunk. És nem lehetünk mások, mint akik vagyunk, mert megint: akkor jön a szorongás, a depresszió, a testi szomatikus tünetek, a pánik, és a többi. És akinek eltér a nemi identitása attól, amit születéskor meghatároztak és azóta az alapján tekintenek rá, az transznemű. Ez a definíció.
Azt mondja a végén, hogy sem politikai sem etikai érvekkel nem védhető, hogy
a gyerekek számára elérhetővé váljanak sebészeti beavatkozások:
- remélem nem a mandulaműtétre gondol, ez már szomorú pun, hiszen alapban egyetértek vele, lásd fenti előny-kockázat mérlegelés az egészségügyben a 15-16 éves esetén. Abban értek egyet, hogy megalapozottan, szakmailag megfontoltan kell eljárni. A klinikai vizsgálatok esetén is sokkal több idő és vizsgálat és adat, míg gyerekek számára engedélyeznek egy szert.
férfiak részt vehessenek női sportban:
- nem férfiak, transz nők, férfiak ne is vegyenek részt, de nem is fognak akarni
Igazi szabályozások valóban kellenek, ebben egyetértünk, ahogy fentebb írom is.
A kiindulópontban viszont nem tudunk egyetérteni.
És most itt hozom elő a Partizánt és kérdezek Gulyás Mártontól akár. Nem értem, miért van ennyire napirenden itthon Magyarországon a téma, melyben a Partizán oroszlánrészt vállal, és miért nem körbejárva, miért csak egy irányból, mégpedig a genderkritikus irányból. Tamás Gábor Miklós nyilatkozata ugyan üdítő volt, de annak ez egy mellékes részlete. Azok az adások, és most megpróbálom a TERF Balog Zsófiát ebből kihagyni, amik a transzneműségről szólnak, ebből a nézőpontból készülnek, illetve a meghívottról előre tudjuk, mit várhatunk tőle. Kiss Tibor Noé is ide tartozik, ha ezt nembinárisként nézem. Tehát nem a teljes kép ismertetése a cél. Mi a cél, mi a motiváció? Ez a kérdésem. Talán egyszer kapunk rá választ.
Nagyon érdekes volt továbbá számomra, hogy a 33-as szóba sem került. Hogy Stock nem reagálhatott arra, hogy jó-jó, Németországban, stb., kezdenek jogi szabályozást alkotni a hivatalos elismerésről, de itthon ezt felnőtteknek sem szabad jelenleg, tranzíció után sem, akkor sem, ha az adott transz nő mondjuk teljes mértékben nőnek néz ki, akkor sem, ha műtétje is volt. Ha most szeretne nemet és nevet változtatni, nem teheti. Ezért mindenhol a rendelőben, a bankban, a villamoson kiderül, hogy ő transz. Más van az irataiban, mint ahogy kinéz. Nem beszéltünk tehát a színekről és árnyalatokról. Arról sem, hogy egy nembináris akkor sem változtathatna, ha simán eltörik a 33-ast, hiszen ehhez a nembináris elismerésére lenne szükség, emellett arra, hogy valóban megszűnjön az, hogy az anyakönyv szerint lány csak lánynevet vehessen fel és fordítva...kettő különbözőt sem lehet (mondja Edina Edizon, igen, sajátélmény... #knowyourbias)
Stock arról sem beszélt, hogy Angliában is sokszor éveket kell várni, mire valaki megerősítő kezeléshez jut, ezért sokan szednek DIY hormonokat. Itthon 18 év alatt nem lehet semmit szedni. 18 év felett a szükséges vizsgálatok után lehet, önköltségen. Alig van pszichiáter, szakpszichológus, akihez lehet menni ilyen üggyel. És nagyon kevés hely van, ahol foglalkoznak egyáltalán a transzneműekkel. Mindenhol máshol, az egészségügyben is, bántás vár rájuk.
Erről nem beszélünk. Nem beszélünk arról, hogy a transz nőt nem veszik fel a munkahelyre, sehova, nem beszélünk arról, baloldaliként, hogy a transz emberek általában ezért a társadalom perifériáján vannak, anyagilag is. Nem beszélünk a szülők által kitagadott fiatalokról, akik a családjukban sincsenek elfogadva, azokról a gyerekekről, akik otthon sincsenek biztonságban - és igazából máshol sem. Nem beszélünk arról, hogy mennyire fontos számukra az, hogy találjanak olyan helyet, ahol elfogadják őket: úgy, ahogy vannak.
Tehát a Partizán csapatához további kérésem, hogy ha már ennyire fontos a téma, és nem lehet kihagyni, mert való igaz, azt én sem kérem, hogy ne beszéljünk róla, beszélhet róla bárki...szóval a kérésem az, hogy legyen a téma valóban körbejárva, ne hagyjuk ki az érintetteket, az olyan érintetteket vagy aktivistákat sem, akik nem genderkritikusak, hanem transzinkluzívak. Hiszen látszik, hosszú ez az írás, van miről beszélni.