A bejegyzéshez galéria is tartozik, a képekre sorrendben fogok hivatkozni, és amúgy csak azért hivatkozok rájuk, mert miért ne.
Szóval november 12-re, tehát tegnapra volt végre új időpontom 3. oltásra. Szombaton ugyanis korábban (talán már nem így van) engedték sorba állni azt is, akinek nem volt időponta, így kétszer is hiába mentem oda, volt, aki már 2 órája a sorban állt. Azt hallom, ez változott, szerencsére. Na de közben én kértem időpontot a Gottsegen (az amúgy olyan szép név, magyarul Isten áldása) Kardiológiai Intézetbe, péntek 14:57-re sikerült kapni.
El is terveztem, hogy 14 órakor letetszem a munkát, aztán felülök az új biciklimre, eltekergetek a Haller utcáig egy jó kis 5.8 km-t, aztán bemegyek, kérek valamit a kínálatból a két Szputnyikomra. Így is lett, elindultam. A bicikli még mindig szuper, extra erőforrás, gyors is, közben meg lehet öregurasan, egyenes háttal tekerni, minden megerőltetés nélkül. A Határ útig, aztán a Gubacsin terveztem menni, de aztán nem a Gubacsin mentem. Ennek szimplán az az oka, hogy valami kicsi izén elkezdtem gondolkodni, ami aztán konkrétan, szó szerint elvitt valahova, így a Köteles utca-Határ út kereszteződésénél (amit, mivel az utat csinálják, el akartam kerülnmi direkt) jöttem rá, hogy jé, erre jöttem. De ha már itt vagyok, #csakelőre, #csakazorromután, nem csinálok még egy kurflit, akkor irány jobbra, kibírjuk a lezárt sávot a Határ úton, ugye, nem olyan fából.... Szóval aztán JALT, napfény utca, Dési Huber, ki az Ecserire, Üllői egészen a Népligetig, aztán kicsit a körútopn, Albert Flórián, a stadion mögött el, Vágóhíd-Haller.
Először a Népigetnél lettem rosszul és álltam meg, amikor beszorultam a járdaszigetre...és kipufogók, szag és füst és hangzavar és szédülés és basszus, maradjak már fenn a biciklin. Oké, láb le, földelés, egy korty víz, egy telefon, jó, leteszem, megyek tovább. Odaértem, bicikli lezár, kézfertőtlenítés, kinn egy férfi, persze, hölgyem-ez, én mérgelődök, komolyan, nem látszik? Van rajtam egy férfi túradzseki, egy futósapka, sötétszürke, binder, férfi farmer, Tisza cipő, sötétkék szemüveg. Ahh, mindegy.
Röhögök, amikor beállok a sorba, még kint, és előkotrom a táskámból a megkezdett horgolást. Eddie, ettől még inkább nem fognak...te csinálod magadnak. De horgolhat egy pasi is, bárki horgolhat, hagyjuk a címkéket. Én horgolok, ennyi, majd egyszer összekötjük, amit lehet. Ugye, ez az a sapka, a lila sapka, amit a #TASZ #KössükÖssze kampányában horgolok.
Először mondják, tele a szint, hely nincs, de nem akarják, hogy kinn álljunk, menjünk be. 4 ember bejöhet. Oké, kabát le, horgolás elővesz, szék nincs, állva, fonal zacskóban. Haladjunk....én meg fókuszálok is, a Népligetnél majdnem szétestem az imént, de összeraktam magam. #theflowmustgoon, ugye. Szóval állva a kórházfolyosón horgolok (1. kép), mire egy doki megy ki dohányozni, és mondja, hogy így, állva is? Mondom, multitasking. Aztán szólnak, egy adag ember, aki a papírját megkapta, jön kifelé, mi egy helyiséggel beljebb. Itt már van szék (2. kép), ülve horgolok tovább. Zöld csempe, bézs padló, ez még nem az, ez még nem a kockás kő. Mögöttem a 2-es szoba (3. kép). A maszk maradhatott, ha FFP2-es vagy orvosi, a textilmaszkosok kaptak egy-egy orvosi maszkot, hogy azt vegyék fel. Mindenkinek mára van biztosan időpontja? - kérdezték még. Igeen, Ide tényleg az aznapiakat engedték be. Itt volt elég hely, így a fonalas szatyrot visszatettem, a hátizsákba, és csináltam tovább, a köröket (4. kép). Elkérik közben a papírt, na meg a TAJ kártyát és a lakcímet. Más név van rajta. Igen, visszaváltozott. Na de lényegtelen, az okmányirodában azt mondták, nem kell az új személyihez új TAJ kártyát kérni már. Tényleg nem kell, okék vagyunk. Hallom aztán a nevemet, a régi-újat. Odamegyek. Ja, semmi, nem hívnak, csak hangosan mondták, nem találtak, de már megvan - mondják. Már megvagyok. - konstatálom. Jó, hogy mondam, hogy változott. :D Változtam? Nem, azt nem is igazán. Mindegy, már megvagyok -állapítom meg megint, más szinten. Aztán megint szólnak, tessenek eggyel beljebb fáradni. Ugyanaz az asszisztens hív minket mindig egy teremmel arrébb. Kezdem magam múzeumban érezni. Bár, ha körülnézek, az épület néhol egy kórházmúzeumnak is oké.
Továbbmegyünk tehát egy szobával. Leülök az utolsó választott székemre, az utolsó helyiségbe. Horgolok tovább. (5. kép) Szemüveg nélkül alig látok, de valami dereng, hogy ma ezt a falat osztotta meg az a4esország, és nem lehet elvileg telefonálni mobillal, és tényleg ott vannak az a4-esek a falon, én meg mobilozok, fotózok, és horgolok is. Leveszem a pulcsit is, mindjárt benn leszek. (6. kép). Kijön egy csaj az oltásról, megdicséri a hajamat és említi, hogy ő addig jutott a bevállalásban, hogy magenta volt az egész neki egyben egyszer. Kicsit dumálunk, lejár az ideje az oltás után, megy. Közben hívja az asszisztens hozzánk be a következő kiscsoportot, már ők is mondják, hogy olyan mintha idegenvezető lenne, és kéne egy esernyő. Végül is, miért is ne. Az oltásért is azért ülünk. Jobb, mint az eső után köpönyeg.
Hívnak, megkérdezi, jól ejtette-e a nevemet. Igen. Viszakapom alkcam meg TAJ kártyát is közben. Bemegyek.
-Szputnyikot kapott?
- Igen.
- Láz volt?
- Az pont nem. ;)
- Mit kér? Pfizert vagy Modernát ajánlunk Szputnyikra.
- Pff, mindegy, Pfizer jó lesz, nekik már dolgoztam.
- Oké.
- Amúgy a Modernából fél adagot adnak?
- Nem, egészet.
- Főleg Pfizer, tökéletes.
- Lazítsa el.
....
- Szuper, megvagyunk.
Kiülök, érzem a behatást, de rosszul nem vagyok, pulcsi fel, kabát fel, horgolást pakolom épp, amikor az idegenvezető asszisztens hozza a papírt és a kezembe nyomja.
- Ha jól van, lehet menni, és majd otthon folytatja a horgolást.
Én elgondolkodok, hogy mikor voltam *jól*, de nem mondok semmit erre, tudom, az oltásra gondol. :)
Hanem megköszönöm és elköszönök.
Aztán megyek kifelé és mind a 4 szobában elköszönök még az ott ülő várakozóktól. Kimegyek, a biciklit eloldozom, felülök rá, és a bluetooth-tal telefonálok, hogy tudok menni az egyik gyerekért, megvan a 3. , Pfizert kértem. A Népligetnél visszafelé ugyanott, ahol megállítottam a disszociációt, meegállok , mert megint piros van és lövök egy szelfit (7. kép). Aztán a bicajról is (8. kép), mert jó, hogy van, meg erőt ad, meg bicaj nélkül nem működök, tudom, kicsit kontrollmániás, de magamban ugye még bízok, tudatalatti szinten is, az meg elég. Elmegyek az oviba, ott az óvodapedagógusokat meghallgatom arról, miért nem akarnak oltást és kötelező, és most mi lesz. És érvelek is, és empatikus is vagyok, mert értem, és a kötelezővé tételnek én se vagyok a híve, az egyedi esetek ugye, aki pl. készer volt covidos és tele van a szervezete ellenanyaggal... az minek oltason dec 15-ig. Szóval a rendes, normális, átgondolt szabályozást még mindig hiányolom. Na de, ez más téma, amúgy mindenhol írom, hogy az oltás nem árt, nem árt öbbet mint bármelyik gyógyszer vagy behatás, sőt, az előnyök meghaladják a kockázatokat. Szemléltetem is, hogy élek (9. kép) :D és ez nem valami AI írja, a tapaszt meg végül a sietségben otthon vettem le. Aztán otthon a horgolást is folytattam még, egy gombolyag elfogyott, csatlakoztattam a másodikat, a szálak egybeforrnak, #többkötössze, mint ami elválaszt.
És most, kössük össze a kellemeset a hasznossal (még mindig.....:D), ideteszem, hogy a horgolós projektemen keresztül a TASZ-t itt tudjátok támogatni:
Gyertek, találja meg a zsák a foltját! Talán ezzel volt 3 magyar szólás/közmondás ebben a bejegyzésben, de ha nem, a címből is kihozom: Három a magyar igazság!
Comentários