És ezt lehet!

Micsodát? Hát review-t írni! Meg például tök okénak lenni azzal, hogy megvettél egy könyvet, csak azért, hogy review-t írj róla, meg igaz, kicsit kíváncsi is voltál arra, hogy egy privilegizált helyzetben lévő nő hogyan írhat egy könyvet arról, hogy az átlagembernek - hm, bocsánat nőnek, hiszen így van ez célozva - mit lehet. Na hát azzal együtt adtam pénzt érte, hogy mint nem nő, nem is nekem van ez szánva. Mégis, ahogy a neurodiverzitás diagnózisoknál szoktam emlegetni, a nembináris AFAB (assigned female at birth, tehát lányként anyakönyvezett) és a transz fiú is ugyanabba az aluldetektált kategóriába esik, eshet, hiszen a diagnózis nagy része szociális attitűdök alapján történik, őket meg bizony lányként szocializálták vagy minimum próbálták szocializálni. A neuroiodivergens gyerek pedig ezért maszkol, mert nem illik bele a képletbe, de bele akar illeni a képletbe, azt akarja, hogy úgy kezeljék, mint másokat, és még egy elvárás is van felé: a lány ne legyen dühös, ne akarjon szétverni mindent, a meltdownt azt befelé. Hú, bocsánat, már egy bekezdésnyit írkáltam, és még nem kezdtem el a review-t. És ha már az írásnál tartunk, legtöbbször ezzel kapcsolatban teszem fel én is a kérdést: és ezt lehet? Például hogy lehete az embernek könyvet írni, amiben ír a saját szemszögéből a gyerekkoráról, így a családjáról is, ír arról, ami benne megy, akkor, ha nonkonform, akkor, ha mindenben is nonkorform. Lehet? Ide lehet írni, azt vállalom én is, na de könyvet írni, azt lehet? Könyvet, ami mélyre megy, amiben szó van vágyakról, álmokról, nem beteljesülésről, sok-sok nehézségről, átalakulásról, furcsaságról, rombolásról meg építésről. A válaszom az Várkonyi Andrea könyve alapján is még mindig, hogy nem tudom.

Na természetesen, nem mintha ez befolyásolna bármiben is, jól néznénk ki. Miközben itt ugye írogatok mindenről is, amolyan énközlés szinten tényleg. Azért az látható, hogy erre a blogra úgy írok, hogy abban nincs benne más, abban csak én vagyok benne és a saját megélésem. És ez direkt van így, direkt nincs benne más.

Szóval ez nem befolyásol, na de ha befolyásol, ha nem, nem lettem okosabb, mert ez a könyv, innen nézve, felszínes. Innen nézve mindenhova megy, csak mélyre nem. Persze, ad tanácsokat, egy meghatározott nézőpontból, más esetekben azért még egy-egy szempont előjön, de azért mégis, ez egy amolyan felszínes tapasztalatleírás és tanácsgyűjtemény, ami azért közhelyeket is tartalmaz rendesen. Miközben érzem, hogy mehetne mélyebbre, de nem megy, mert talán úgy érzi, azt már nem lehet. Ezért maradnak a meglélsek szőr mentén említései és a kliensek sztorijai, kicsit messzebbről, kívülről nézve. Ezért térnek vissza az elvárások mégiscsak, mert hiába lehet ezt most, ebből a helyzetből, azért érezzük ezt valahol ott lebegtetve, nem kimondva, hogy mindenkinek, hogy bárkinek azért ezt mégsem lehet. Vagy nem mindig lehet. Azért az biztos, ha én könyvet írnék, az nem kerül a sikerlisták elejére, abból nem lesz bestseller. Szóval Andrea egyik feltett kérdését meg is válaszolom, amit az 5. fejezet elején tesz fel:

amit elértem az a szerencsének köszönhetem, vagy a befektetett munkának?

a kameraképességet, a kinézetet öröklött adottságnak tekinti, minden más a munkája és döntései eredménye- így válaszolja meg. Én meg azt mondom, ezt nem megkérdőjelezve, mégiscsak az ő megélése, hogy azért vagyunk olyanok, akik időről időre azt érezzük, hogy ötször annyit kell beleadnunk, mint másoknak, ugyanahhoz az eredményhez. Legutóbb én a Swimathon adománygyűjtő kampány kapcsán éreztem így. Hogy tolom-tolom, nagyon tolom, másnak úgy is működik, hogy kevésbé tolja és annak örülök. De felteszem a kérdést magamnak, hogy mi van, hogy ha nem így tolom? Most a #KössükÖssze cuccal ki is próbáltam kicsit. ha én nem tolom, ez van, akkor nincs. Nekem mindig maximumon kell tolni, különben nem megy. És megcsinálom, persze, hogy meg, és elérem, és ott vagyok, meg már meg is tudom ünnepelni. De bevallom, elfáradok. Szóval ez. Egyetem mellett ugye elmentem 8 órában dolgozni, mert el kellett, és most már megengedhetem magamnak, hogy adjak magamnak teret és időt, most épp erre, hogy megveszem ezt a könyvet és elolvasom meg még írok is róla. És kicsit már én is privilegizélt helyzetből teszem, miközben tudom, azért ha könyvet szeretnék írni és eladni, még most is tök más eséllyel indulnék. Amúgy szeretnék. És ezért amúgy fogok. ;)

Na hát azért induljunk ennek neki. Mert azért hasonlókról én is szoktam beszélni meglepő módon, mint a könyvben Andrea:

"az embernek arra van ideje, amire akarja"

- mondja ő. Én meg amit tegnap vagy tegnapelőtt írtam a szerelmes Mikulás kapcsán:

"ha valamire akarsz időt szánni, akkor meg tudod tenni úgy is, ha csak az év egy napján létezel....HA! olyan a többi időt foglaló cuccod, ami kiszervezhető ( pl. a norvég postának)"

ízlelgessük csak a különbséget, az enyémben, ha jól látom, van egy "ha" - igen, azt hiszem fentebb is hasonlót fejtegettem, nem mindig, nem mindenkinek. Az enyémben...van egy "ha...".

És fejteggesük ezt kicsit tovább, mert még mindig az első fejezetben azt mondja:

"anyukámnak volt egy állandó mondata... kislányom, holnap is felkel a nap, a virágok holnap is kinyílnak, a Tisza ugyanarra fog folyni, és én ugyanúgy szeretni foglak"

ugyanúgy, bármi van, ugye. Azt kell mondanom, ez egy alap. Ez egy olyan alap, ami nem mindenkinek van meg. Lehet, hogy a kliensnek, akiről később ír andrea vagy idéz tőle, nincs meg...tehát ha megvan a biztos alap, igen, akkor lehet. Sokszor először terápia és változás kell ahhoz, hogy a biztos alap meglegyen- mondom én.

Aztán folytatja, a TV2-vel, hogy olyan munkabeosztása volt, ami összeegyeztethető volt az anyasággal. Ez nem evidens, ez ugye nem mindenkinek választható. Ugye, ott az a bizonyos "ha".

Na de aztán azt is mondja, hogy lehet vele cserélni. Igaza van, én nem cserélnék, a világ összes pénzéért sem, én inkább vagyok önmagam, mint bárki más. Aztán panaszkodik a két orvos szülőre, mert ezt lehet ;), és azt mondja, hogy nem kimondott, de elvárás volt, hogy orvos legyen. És orvos lett, de mégsem az elvárások, hanem a nővére betegsége miatt. Ez mind tiszta sor, de ugye mégis ott volt az alap, a Tisza folyása meg a nap felkelése, ha ebben biztos vagyok, akkor el tudom engedni az elvárást is. ha megvan az alap... Ha biztos az alap....Ha....

Aztán jön végre nála is a "ha" - ha gyereked van, nem mondhatod a főnöknek, hogy felmondasz, ha nincs emg az anyagi biztonságod, nem teheted meg....itt azt hittem elmegy empata irányba, de aztán azt mondja.

"én sok energiát fektettem a korábbi években abba, hogy aztán ragaszkodhassak az elveimhez"

Hát ige, ez olyan, oké, #goodforyou - dolog. Örülök neki, tök jó, hogy neki ezt így lehet(ett). Nem lehet mindenkinek.

Aztán jön a női közösséges rész, hogy női körökhöz csatlakoznak, és semmi ártalmatlan nincs a

"menstruáljunk együtt típusú közösségekben"

Pedig, mondhatom, ez nagyon fontos. Az anyák, akiknek nincs meg ugye folyamatosan az a 4-5 barátja, akikről Andrea beszél, hogy neki megvan, igenis kell az a megerősítés, hogy #nemvagyegyedül, kell a sorsközösség. (Ha nő az az anya, ha nem - de ezt már csak én teszem hozzá, passzióból.) Mondom ezt mint egy ilyen anyaközösség, az Anyahajó Anyaközpont egyik alapítója. Kell az azonos helyzetben, kisbabával otthon lévők közössége, hiszen ez egy nagyon nagy változás a munka világa után. A támogató közösség minden helyzetben segít, és nem gyengeség ilyenbe járni, főleg nem gyengeség ilyet létrehozni.

Na aztán beszél utána az ideális férfiről, aki társ és partner, és azt mondja,

"aki még nem élt át olyat, hogy mindezt megkapja egy embertől, az nem biztos, hogy érti, ez milyen mélységű, milyen más szintű emberi kapcsolat lehet"

Mint poliamor, azt kell mondanom, lehet, hogy én nem értem. lehet, hogy még nem értem, pedig sosem csaltam meg a páromat (igen, sokszor voltam szerelmes és vagyok is másba, de ezt tudja, hopp, hát még ide is leírom, és sosem voltam mással, amióta együtt vagunk, tehát az utóbbi 19.5 évben úgy, hogy arról nem tudott... Mert ezt lehet... ezt is lehet. Fel lehet azt is vállalni,hogy szeretem a társamat, és van egy nagyon mély kapcsolatunk kb. gyerekkorunk óta, és belefér az, hogy igen, hát az ember még szeretne valami mást. Meg még fel is vállalja, az is belefér. Szóval több helyen hangsúlyozza, hogy mindenki máshogy működik, de ugye van, az nem biztos, hogy érti....Hogy van-e itt ellentmondás, kedves olvasó, döntsd el te, a poliamoriára még vissza fogok térni .

A név visszaíratásáról is beszél, először egy kliens története kapcsán. A szimbólumok ereje, ugye. A szimbólum mellé persze fontos a szándék, fejtegeti hogy a férj nevének felvétele az egyfajta birtoklásról szól, a teljes név plusz -né verzió esetén azt se tudja meg az ember, az illetőt hogy hívják. Ebben egyetértünk, ezzel megvolt nekem is most a sztorim, bár én aztán válni nem akarok, dehogy, csak a nememmel volt probléma.

Na de aztán jön a majdnem az én sztorim:

"tizenhat évesen már simán cseréltem egyedül csapágyat a babetta motorom hátsó kerekén"

én ugyanezt azzal szemléltettem, hogy

"örültem, ha segíthetek apámnak a gázbowdent kicserélni a Skodában"

mert hogy fiút szerettek volna a szülei. Az enyémek lányt, mert van egy bátyám. De mégis, én lettem a bátyám helyett az, aki ezeket a fiús dolgokat csinálta. Mert én szerettem, nekem ez volt komfortos. Neki meg ezek szerint....kicsit elvárás?

Mégis elvárás? De azért Babettája volt 16 évesen? Nahát. Mindegy, szóval független lett. Ő is. Meg én is. ;)

Aztán elmondja, hogy az egyedülálló anyák nem nevelnek valódi férfiakat - ezt én kissé megint áldozathibáztatásnak tartom, de hát ez van....azt kell mondanom, még mindig, nem mindenkinek és nem mindig lehet...

na de eljutottunk idáig....milyen az igazi férfi?

"Nagyon szeretem, ha meg tud oldani dolgokat, ha van ötlete, képessége arra, hogy megodásokat találjon. Nem arra gondolok, hogy töröltesse a gyorshajtás miatti büntetésemet, hanem ha az asztalnak kitörik a lába, intézze el, hogy valaki jöjjön és csinálja meg, hogy ne nekem kelljen. ....

a férfiasságba beletartozik az is, hogy az illető már valamit elért élete során, karrrierje, exisztenciája van."

Ó, hát, nemtom, küldjek telefonszámot? Bár nem, nem szeretném ezt igazán. Meg ugye a poliamor kettőnk közül csak én vagyok, gondot okozni, azt a világért sem szeretnék. Komolyan.

Na aztán elmondja, hogy jogunk van előresorolni saját magunkat - köszi, nekem is kell a megerősítés, #csakelőre #csakazorromután Szóval ha én nekiállok tranzicionálni, az tök oké, ne határozza már meg az, hogy mit gondolnak az emberek. ;) Ugye, nem is bántja mmiatta senki a családomat, mivel ugye az én döntésem az én döntésem.... Ugye tehetem magamat előre akkor is, ha nembináris vagyok ebben a világban? Persze. remélem Andrea is így gondolja. ;)

Nekem épp ez van napirenden, ő azt említi, hogy

"meg lehetne gyilkolni egy kert nélküli lakással. "

De kinek mi, nem hasonlítgatunk, nem is érdemes. Épp olyan érvényes, amúgy, és ezt komolyan is gondolom.

Aztán beszél arról, hogy ha valami zavar, amögött van valami. Hogy valahonnan ismerős, és azért van akkora hatással.

Erről én is beszéltem nemrég, hú, tényleg rezonálunk, a Pörgés, tovább meg a miért pörgök, amin pörgök bejegyzésekben....

Aztán a nárcisztikus emberrel való együttélésről bezsél, a kliensei történetei alapján. Egy sajátélmény nekem mindig hitelesebb, de egye fene.

Azt is említi, hogy

"a nők hajlamosak félni"

ez ugye gender studies. Bár említi, hogy az is van, hogy a nő gyengébb testalkatilag (jogos), ez ugye nem alap arra, hogy féljen. A félelemre az alapot a társadalom szolgáltatja - ezt érinti ő is, de mondom én is. Nem azért fél, mert nő, hanem azért, mert így van szocializálva, hogy a nő fél. A nagymama félt, az anya félt, a minták hozzá a félelmet, a generációs imprint hozza a félelmet, nem az, hogy biológiailag nő valaki.

Aztán jön az, hogy a férfi ha sír is, keveset sírjon.

Ide tennék egy nem értem- szmájlit, bár van az, hogy alapvetően változik a sírás képessége is, de az szerintem csak jó, ha a férfi sír. Ha az ember sír, inkább így, így jobb. Hogy őt zavarja, na az egy dolog. Neki ezt mondani lehet. Meg nekem is. ;)

"Szerintem a férfiaknak szüksége van arra az érzésre, hogy anyagilag is felelősek a családjukért."

Mi lenne, ha ezt a férfiaktól kérdeznénk meg? - kérdezem én. Aki magával rendeben van és nem kompenzál, lehet, hogy nincs is rá szüksége. Nálunk erre nnincs szükség, de alapvetően fura felállás a miénk, azt elismerem, mert én sem voltam sosem nő. Aztán mesél arról is, hogy a randin ki fizet, vagy kinek kéne. Én ezzel úgy vagyok, hogy ha a másik fél szeretne, felezzünk, de amúgy meg nekem oké, ha fizetek, nekem az az alapállás, ha fizetek, leginkább az egészet, bár bevallom, pasival elég régen randiztam. De ha ilyen van, akkor is bármelyik opció oké, a legegyszerűbb megbeszélni.

Aztán nem értem, mert azt mondja, hogy van neki

"csavarhúzókészlet, és az alap, hogy legyen benne akkus csavarbehajtó"

Na jó, ennek örömére felteszem a blogra is a Facsavar című írásomat most már. Nekem idő kellett, míg a férjem meggyőzött, hogy kell csavarbehajtó, én erővel, mechanikusan szeretem ezt (is) nyomni.

Aztán beszél a szeretőkről meg a megcsalásról. na igen, ez az, amit én így kb. átugranék, nekem ez nem, persze aki teszi, valamiért teszi, az egy dolog, de azt hiszem, egy olyan igazán jó kapcsolatban, aminek a mélységét én talán nem is értem, azt is meg lehet beszélni, ha én beleszeretek vagy vágyok valakire. #punintended, én kérek elnézést.

Aztán az a fejezet jön, hogy hogy lehet nőnek maradni. Ezt én nem értem, de az az én bajom. Karinthy-idézettel kezd. Ugye azzal, hogy:

"Ha egyedül vagyok a szobában, akkor ember vagyok. ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába."

Én bevallom, ehhez túl demiszexuális vagyok, hogy ezzel így legyek, bár valami van benne, kedves Karinthy, egy kicsit azért hasonlóan működünk, köszi. ;)

Azt is mondja, hogy ő szeret csinosan öltözni, az egy dolog, de nekem olvasónak is kiszól:

"Ne az óriási szürke pulcsit vedd meg, ami ápol és eltakar és úgysem látja senki, hanem ugyanabból a pénzből egy csinos fekete darabot, ami mindenhez szépen illik"

Pff, de, a szürke oversized darabot veszem meg, ha abban érzem jól magam, ez ilyen rohad egyszerű. Ezt is lehet.

Aztán az jön, hogy:

"edzőterembe nem szeretek lemenni és ott férfiak előtt izzadni , meg azt érezni, hogy béna vagyok"

Pedig eskü, ha megvan a tök jó fej társ-pár-férfid, és a környezet véleményével sem törődsz, azt kell mondanom, miért ne? Hát ezt mind lehet. Ha! Ha van rá pénzed, időd, meg a társai....

Elérkeztünk a szülésig, ami neki császár volt. Ez tök oké. Amit nekem nehéz olvasni, mint természetesség-mániás (igen, tudom, és én fogok hormont szedni, fura a világ, fura, meg isten útjai meg én nem tudom...) szóval ezt hogy:

"Nagyon prózaian fogalmazva, a természetes úton történő szülés után előfordulhat, hogy a hüvely jóval tágabb lesz."

És azt mondja, hogy hüvelyplasztika is szükséges lehet - mondja ezt úgy, hogy sok helyen még mindig csinálnak ún. férjcsomót, és összekacsintanak az apával, hogy így majd jó lesz a felesége....Na hát, #másállapotot a szülészetben is, meg az ilyen könyvekben is!

Szerintem ne legyünk álszentek? Hát szerintem se.... Az ő választása közben tök oké, csak másra nem érdemes kivetíteni, talán.

Aztán akkor jön itt az a rész az anyaságról, hogy senkinek sehogy se jó. Hát szeretném erősíteni, hogy mindegyik anya kompetens és alapvetően a legjobbat akarja a gyerekének.

Jön a hűtlenség-fejezet megint, ami, ahogy fentebb írom, nekem nehéz, de valószínű más a hűség fogalmunk. Nekem az az, hogy a férjemet szeretem és kitartok mellette, jóba-rosszban, nem azt, hogy ha vannak érzéseim, érzelmeim, vágyaim, azokat letagadom. De bármi oké, mások vagyunk, ugye. Azt mondja érzelmi és szexuális hűtlenség létezik. Az érzelem van, szerintem hűtlenséggé pont ott válik, hogy eltitkolom, letagadom. De biztosan én vagyok ugye, megint, furán bekötve.

Na de, ami poén, hogy itt aztán hivatkozza és idézi a Hajnali szex című könyvet, ami ímúgy nagyon jó, és amiben le is van írva, hogy az ember alapvetően nem monogám. De az, hogy ennek mentén nem említi az etikus nonmonogámiát és a poliamoriát, ha már ezt hozza, az felettébb érdekes, innen nézve.

De van, ami van.

Aztán a válást mint gyászfolyamatot elemzi, ez a része teljesen oké, talán valakinek még segíthet is.

Alapvetően nekem egy 1.5 óránál rövidebb idő alatt elolvasható könyvecske volt, és tényleg, ha már ezekről beszél, valahogy nekem a mélység hiányzik belőle, szóval igen, azt gondolom, így ezt lehet. Még írni is.