Mára elég sok dolgot tettem a kipipálandó listára, nem állok vele túl jól. Régebbi posztot már osztottam meg, az már elég jó. Most meg írom ezt. Van még munka, és volt az, hogy az okmányirodában új lakcímkártya meg szemlélyi intézése. Meg egy foxpost csomag.
Itthon kis előkészület, hajmosás és társai után kényelmes ruha fel, most binder nem, csak egy erős sportmelltartó, de boxer és pack igeeen, aztán bicikli.
Odaérek, biciklit lezárom, nyitom az ajtót. Jön egy fiatal pár, ők is be szeretnének menni. A srác néz rám, hogy menjek csak, mire én, széles mosollyal, hogy dehogy, már fogom, menjetek előre.
Aztán az okmányirodában várakozok. Persze, magamnak csináltam extra melót, tudom. Bár decemberben amúgy is lejárt volna a személyim.
Minden bajom van. Ha maszk van rajtam, párásodik a szemüveg, ha a szemüveget leveszem, nem látok. Ha a maszkot, az sem jó, így 1 percenként tologatom le s fel és ez megnyugtató. Járkálok még fel a alá, ez amúgy olyan szociokonform stimming tevékenység. Persze aztán észreveszem, hogy a kezemet is rázom. De az is teljesen oké - gondolom aztán.
Egy, körülbelül 2 éves kislány kinéz magának, rám mosolyog. Ő is fel-alá sétál, bár őt láthatóan érdekli a külvilág, én meg csak feszültséget vezetek le. Pótcselekvésként előveszem a pénztárcát, leszámolok 160 forintot és bedobom a kávéautomatába. Majdnem elesek, ahogy várom a kávét. Tudom, hogy le kell hajolnom majd érte, hogy kivegyem, közben a pulzusom minimum 130 (majd utólag ellenőrzöm). A kávé elkészül, a mutatvány sikerül, állva is maradok.
A kávé a vékony műanyag pohárban forró. Nem is próbálom kis felületen fogni. Végre valami, amit érzek a külvilágból. A forró műanyag, benne a kávé. Nem várok, kortyolok belőle. Így is forró. Bírom. Még élvezem is. Jó az íze ráadásul. Ahhoz képest hogy automatás, főleg.
A fejhallgatómat is le-fel pakolom, nem a zajszűrőset hoztam, hanem egy sima JBL-t. De miért? Így vagy a pittyegés és hangzavar van, vagy a zene, ami meg vagy hangos, vagy túl halk, a lényeg, hogy sehogy se jó. Közben nézem a sorszámokat, a szemüveget még mindig le és fel tologatva, meg körbe járogatva a helyiségben. Mindjárt hívnak. Kibírom. Mindent kibírok - ez az egyik mantrám. Na meg, mindent meg tudok csinálni - ez a másik. Ez pedig semmi, ez csak egy nyavalyás lakcímkártya meg személyi csere. Leülök a padra. Aztán felállok, megint járkálok.
A kislány visszajön, most hátulról közelít. Megfogja a lábam. Anyukája elnézéseket kér, meg mondja neki, hogy ilyet nem illik. Én meg mondom, hogy semmi baj. De amúgy meg értem, hogy szól neki, szóval rá is kacsintanék, meg a gyerekre is, egyszerre. De az nem megy. Na de nincs ezen időm gondolkodni, mondom még, hogy de jó, amúgy szerencsét hozott, hopp, most hívnak, a 13as ablakhoz.
Kérdezi az ügyintéző hölgy, mikor mondom, hogy 2 ügyem van, hogy van-e másik sorszámom. Tapasztalt vagyok, így van, persze, kettőt foglaltam. De jó, akkor beüti azt is. Még csevegünk, irigykedek kicsit a lakcímkártya vonalkód leolvasóra. Tablettel egy fokkal vacakolósabb, mondom neki. Az új lakcímkártya gyorsan kész, a személyihez még beviszi az adatot, aztán fotó készül. Jó lesz, elsőre, persze, nem szoktam én ezen vacakolni.
Hazafelé foxpost, természetesen pár használt cucc, nekem most nagyon is erőforrás. :)
Folytatás, munkával most már. Valószínű megint esti műszakban, mert lesz Prizma beszélgetés is, yay, szóval ez most (sem) baj.
Comentários