top of page

Meseország: ahol önmagad lehetsz - Szubjektív review egy anyuka és kortárs gyerekkönyves szemével

Ez a cikk 2020. október 5-én íródott, eredetileg máshol jelent meg, de ott már nincs fenn.


„Egy mese olyan, mint egy dió. A bolond egészben nyeli le, és fuldoklik. A bolond eldobja, gondolván, hogy nem sokat ér. De egy bölcs asszony módot talál rá, hogy feltörje a héját és kiegye a belét.” (Patrick James Rothfuss)



Nem hiába egy kortárs fantasy író idézetével kezdem a Meseország mindenkié című mesekönyvről szóló írásomat. A kortárs irodalom általában nem mainstream, kevésszer szerepel az általános, illetve középiskolás tankönyvekben. Az irodalomtörténetet sok esetben az iskolai tananyag tanítása során befejezik valahol a második világháború környékén, esetleg egy ötvenes évekbeli mű előkerül.


A világ azonban változik. Ma olyan dolgokat tekintünk egyértelműnek, magától értetődőnek, ami a mai kisgyermekes szülők gyerekkorában is még ritka, nem elfogadott jelenség, vagy akár tabu volt. Gyorsan változó világunkban egyre több információ jut el hozzánk, ezzel több támaszunk van ahhoz, hogy magunkat megismerjük, s elfogadjuk. Világunk kitágult, napi szinten találkozhatunk szexuális kisebbségekkel, más etnikumokkal, már bőrszínű embertársainkkal, testi vagy értelmi fogyatékkal élőkkel. Természetes, hogy a társadalomban, s beszélgetések szintjén a családokban is előkerül egy-egy, a világban látott dolog mentén az örökbe fogadás, a fogyatékkal élők, a hajléktalanok, vagy a fiús lányok/lányos fiúk témája. Ezeket már nem a szőnyeg alá söpörve tabuként kezelik, hanem – valós jelenségek lévén - beszélnek róla a családokban.

„A mese – történetének kezdetétől – a szórakoztató funkciója mellett valóban az ismeretátadás, információáramlás egyik eszköze volt, és a történetekben mindmáig megtalálhatók azok az elemek, amelyek nemcsak a mindennapi életben való eligazodást segítették, hanem azt is, hogy az ember szellemi lényként is végiggondolhassa magát.” – írja Boldizsár Ilona Meseterápia című könyvében. A mindennapi életben eligazodást az is segíti, ha egy mese olyan problémákra, lehetséges helyzetekre is rávilágít, amik a mai gyerekek életében megtörténhetnek. A magyar népmesékben, s a külföldiekben sem ritka az a motívum, hogy mennyire fontos önmagunk elfogadása. Gondoljunk csak a rút kiskacsára. Előfordul témaként a testi fogyatékosság is, mint abban a Benedek Elek-kötetben szereplő mesében, amiben az egylábú ember kezdi húzni a répát, aztán egyre csatlakoznak a többlábú emberek, végül a tizenkét lábú segítségével, összesen tizenketten húzzák ki a répát a földből. Ezután pedig a lábak száma alapján osztják azt szét, az egylábú kapja a legkisebb részt, hiába ő húzta legtöbbször. Egy-egy meséből azt érezhetjük tehát, hogy meseország nem ugyanúgy mindenkié, ahogy a valóságban is létezik igazságtalanság. A Meseország mindenkié kötet azt mindenképp sugallja, hogy Meseország az egylábú emberé is. Lehet az egylábú emberé is, vagy a háromfülű nyúlé, Trivadaré.

Ha egy kicsit visszatérünk a bölcs asszony esetére a dióval: egy mesekönyvet, fülszöveg, előzetes bemutató alapján az vesz meg, aki úgy gondolja, hogy a benne szereplő meséket szívesen olvassa a gyereknek, szívesen beszélget az abban megjelenő témákról, s úgy gondolja, a gyermeke be tudja fogadni a maga szintjén a mese mondandóját. Anyaként úgy gondolom, hogy a gyermekeiket a szülők ismerik legjobban, s ők tudják a legjobban azt, mi a jó a gyerekeiknek, milyen a személyiségük, mi az, amit az adott gyerek be tud fogadni, s mi az, amivel talán még érdemes várni. A Meseország mindenkié című kötethez foglalkozástervek is készültek, mesénkénti korosztályos ajánlóval. Az ezekben az egyes mesékhez meghatározott korosztályok általánosságban irányadók, ezen túl a szülő/nagyszülő szűrője inkább mérvadó. A tudatos szülő, mielőtt a mesét a gyereknek felolvassa, elolvassa ő maga is, majd ismerve a mesét, s a gyerekét, s azt, hogy a mesélésnek éppen mi a célja, s bármi más szóba jövő faktort, mérlegelni tudja, hogy ott, akkor felolvassa-e a gyereknek. Más mese illik altatáshoz, este, vagy napközben, olyankor, amikor van idő beszélgetni a meséről, vagy például lerajzolni a meséből egy kedvenc jelenetet.


A kötetre magára áttérve innentől minimális spoilerre számíts, kedves olvasó.

A mesék között van jobb, kevésbé jó, talán kicsit erőltetett, s könnyen olvasható is. Van árnyaltabb, s kevésbé árnyalt történet. Sokszínűek vagyunk mi szülők is, kinek egyik, kinek másik mese tetszik jobban, vagy érinti meg. A mesék ugyanis minket is megérintenek, a gyerekek pedig a mi szűrőnkön keresztül kapják őket, abban az esetben, ha mi olvassuk fel. Vannak olyan mesék, amiket egyelőre csak én olvastam el, s vannak olyanok is, amiket a gyermekeim is hallottak már.

Az első mese egy mítosz-átdolgozás, melyben a szép lány, kikerülve azt, hogy ellene erőszakot kövessen el a tenger istene, férfivé alakul, s hőssé válik. Ezzel kapcsolatban, na nem a nemváltás rész miatt, hanem inkább az erőszakos részt figyelembe véve úgy döntöttem, hogy egy kicsit később olvasom fel a középsős ovis és az elsős kisiskolás gyermeknek.

A Hófehérke-átirat, Avarbarna kapcsán sem arra reagáltak, hogy a kislány fiús dolgokat szeret csinálni. Az első felvetés az volt, hogy „Ő a lány apukája, miért szeretné megöletni? Attól, hogy koszos lesz a ruhája meg szeret fiús játékokat játszani? Nagyon gonosz ez a király.” – egyeztek meg a gyerekek egymással, ez így nincs rendben. Aztán amikor a szövőlányok a képbe jöttek, az a kérdés merült fel, hogy ennek a mesének van-e feldolgozása, ha van, abban mit énekelnek a szövőlányok. Mert a törpék a Hófehérkében azt, hogy „hej-hó, hej-hó…”, s folytatták az éneklést.

Az „örökbe fogadott” magabiztos Vas Laci nevelőszülei életét teszi jobbá, s a végén, a gyerekek számára csavarral, a felnőttek számára azért előre látható módon lebuktatja az anyát, aki szülte, s vele együtt apját, a bírót. Itt nem jött elő kérdés sem a gyerekekből, a mesének egyébként is jó vége lett, alapvető volt számukra is, hogy Vas Lacinak a szülei mondanak esti mesét: a szülei akik szeretik, s akik a legjobban ismerik, akik tudják, hogy a mesét úgy szereti, „mint a szilvaízet”.


Egyik személyes kedvenc mesém Az elrabolt királykisasszony, melyben a sárkány nem gonosz, a lány szeret a sárkánnyal lakni, s a fiú is csatlakozik hozzájuk, s mind barátok lesznek – talán ezek után nem meglepő, ebben a mesében esküvő nem lesz.


„-Mert nem is vagy más. Szóval ne hallgass rájuk, csak saját magadra. Egy nap majd ők is rájönnek, hogy semmivel sem különbek nálad! Meglátod! A nyulat nem a külső alapján ítéljük meg, hanem tettei szerint!” – Pár szimpatikus mondat a Trivadar, a háromfülű nyúl című meséből. A tettei pedig magukért beszélnek, majd elismerést kapnak. Egy olyan mese, amit bármikor szívesen mesélek a gyerekeknek. Természetesen a gyerek első reakciója, az „egy-kettő-hááárom fül, na ez aztán csupafül” rész után egy jó nagy nevetés. A végén pedig határozott bólogatások.

Másik személyes kedvenc a Panna élni megy, melyben – egy nárcisztikus királyfitól megmenekülve - megtanulja a lány, hogy olyat szeressen, aki önmagáért szereti őt. Pöttöm Panna, akinek először van külső segítsége, de aztán megtanul magának segíteni. Ez a mese terjedelemre is rövidebb, bátran olvastam el a középső csoportos ovis fiamnak.

Egy mesére szeretnék még konkrétan kitérni, A boszorkány meséje címűre. Egy Jancsi és Juliska-feldolgozásról van szó. Talán a legkomplexebb, legárnyaltabb mese a kötetben. A gyerekek, szülők, s a boszorkány sorsát meghatározó tényezők alapján egy-egy indítékot megértenek a mesében szereplő gyerekek, s mi, olvasók is. Miért lesz valaki gonosz, s ebben mekkora felelőssége van? – egy ilyen beszélgetés az, amire a mese olvasása után érdemes készülni. Itthon sokszor előkerül ez a téma, ennek ellenére ezt még nem olvastam el a gyerekeknek, s ennek a fő oka, hogy egyrészt sírás nélkül még mindig nem bírom végigolvasni, másrészt hogy az utána jövő kérdésekre valószínű elég sok időt kell szánni – itt nálunk legalábbis.



Ez is olyan természetesen, hogy nekem ugyan A boszorkány meséje a legütősebb mese ebből a szempontból a kötetben, másnak valószínű másik. Ezért is jó szívvel ajánlom, hogy olvassátok el a többi mesét is: például azt, amelyikben az őzsuta agancsot k


eres, melyben a királyfi királyfit választ párjául, vagy amelyikben a barátnője a könnyével menti meg Bögrét a Jégkirály palotájából.

Az garantált, hogy ebben a könyvben semmi sem fekete-fehér, s nem is magától értetődő. Hanem pont olyan, mint a világ, amiben élünk: sokszínű, melyben mindenki egyedi s egyaránt fontos. Úgy gondolom, a könyv valóban olyan meséket tartalmaz, melyek segítik a mindennapi életben való eligazodást.


21 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
Post: Blog2_Post
bottom of page