Több írás is született, főként külföldön, most körbejárom kicsit a témát én is. A kiindulópont egy aljazeera cikk (az eredetiért katt a likre), amit egyrészt lefordítok-kivonatolok, másrészt pedig hozzáteszek, egy kis utánajárás után.
A menstruációs ciklussal kapcsolatos rendellenességeket mindegyik vakcina felvétele után jelentettek, a világ több országában. Dahye Yim, egy 30 éves nő írt arról, hogy erősebb lett a vérzése, és több tünet is jelentkezett nála, például migrén. Online keresett olyan társakat, akik szintén hasonlót tapasztaltak. Talált is társakat, de tudományos bizonyítékot nem lelt arra vonatkozóan, hogy a vakcina mellékhatása lenne az észlelt változás.
Többezren jelentettek menstruációs ciklusukat érintő átmeneti változásokat: késést, erősebb vérzést vagy nagyobb fájdalmat, a világ több országából. Először a jelentések kezdeti kis száma miatt ezzel nem foglalkoztak. A változáskat ugyanis okozhatja más is: például a pandémia okozta stressz.
Sokakat azonban ez a tapasztalás visszatartott attól, hogy beoltassák magukat. A lehetséges összefüggés segíti annak a teljesen valótlan állításnak, konspirációs teóriának a terjedését is, hogy terméketlenséget okoz a vakcina.
Ezért előremutatóbb mégis az, ha megvizsgálják, van-e valódi összefüggés a vakcina beadása és a menstruációs ciklust érintő változások között. A kutatók, akik vizsgálják az összefüggés és ok-okozatiság létét, megvizsgálják az MHRA (az angol OGYÉI-megfelelő engedélyező hatóság) több, mint 30 000 esetjelentését, illetve másik 140 000 jelentést, melyet az Egyesült Államokban gyűjtött össze két kutató.
Victoria Male közben a BMJ-ben közölte meglátásait a lehetséges összefüggéssel kapcsolatban:
Az Egyesült Királyság Gyógyszer- és Egészségügyi Termékszabályozási Ügynöksége (MHRA, tehát az OGYÉI angol megfelelője) által felsorolt covid-19-oltás gyakori mellékhatásai közé tartozik a fájó kar, láz, fáradtság és izomfájdalom.
A menstruáció változásai és a váratlan hüvelyi vérzés nem szerepel a listán, de az alapellátásban dolgozó klinikusokat és a reproduktív egészségügyben dolgozókat egyre gyakrabban keresik meg olyanok, akik röviddel az oltás után tapasztalták ezeket az eseményeket.
2021. szeptember 2-ig több mint 30 000 bejelentést tettek ezekről az eseményekről az MHRA gyógyszermellékhatásokat vizsgáló felügyeleti rendszerében, a jelenleg kínált összes covid-19 oltással kapcsolatban.
A legtöbb ember, aki az oltás utáni menstruációjának változásáról számol be, úgy találja, hogy a következő ciklusban visszatér a normális kerékvágásba, és ami fontos, nincs bizonyíték arra, hogy a covid-19 elleni védőoltás károsan befolyásolná a termékenységet. A klinikai vizsgálatok során a nem kívánt terhességek hasonló arányban fordultak elő a beoltott és a be nem oltott csoportokban. A reprodukciós klinikákon a termékenységi mutatók és a terhességi arányok hasonlóak a beoltott és be nem oltott betegeknél.
Az MHRA közlése szerint a jelentések értékelése alapján nem mutatható ki kapcsolat a menstruációs periódusok változásai és a covid-19 oltások között, mivel a bejelentések száma alacsony mind a beoltottak számához, mind a menstruációs zavarok általános előfordulásához képest.
Az adatok gyűjtésének módja (önkéntes bejelentés) azonban megnehezíti a határozott következtetések levonását. Jobban megtervezett kutatásra, adatgyűjtésre van szükség a beoltott és a be nem oltott populációk menstruációs gyakoriságának összehasonlításához, és az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete 1,67 millió dollárt (1,2 millió GBP; 1,4 millió euró) bocsátott rendelkezésre e fontos kutatás ösztönzésére.
Menstruációs változásokról számoltak be, mind az mRNS, mind az adenovírussal vektorizált covid-19 vakcina után, ami arra utal, hogy ha van kapcsolat, az valószínűleg a vakcinázásra adott immunválasz eredménye, nem pedig egy specifikus vakcinakomponens.
A humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást korábban szintén összefüggésbe hozták a menstruációs változásokkal. Valójában a menstruációs ciklust befolyásolhatja a különböző ingerekre, köztük a vírusfertőzésre adott válaszként az immunrendszer aktiválása: egy vizsgálat szerint az érintett fertőzöttek körülbelül egynegyede tapasztalt a SARS-CoV-2 esetében menstruációs zavart.
Az immunstimulációt a menstruációs változásokkal összekapcsoló biológiailag valószínű mechanizmusok közé tartozik a menstruációs ciklust irányító hormonokra gyakorolt immunológiai hatás vagy a méh nyálkahártyájában lévő immunsejtek által közvetített hatások.
A covid-19 vakcinák és a menstruációs változások közötti lehetséges összefüggést feltáró kutatások segíthetnek megérteni a mechanizmust. Bár a menstruációs ciklusban az oltás után bejelentett változások rövid életűek, ennek a lehetséges mellékhatásnak az alapos kutatása továbbra is kritikus fontosságú az oltási program általános sikere szempontjából.
A gyereket tervezők vakcina iránti tétovázását nagyrészt azok a hamis állítások okozzák, amelyek szerint a covid-19 elleni oltások ronthatják a jövőbeli terhesség esélyeit. Az oltás utáni menstruációs változásokról szóló jelentések alapos kivizsgálásának elmulasztása valószínűleg táplálja ezeket a félelmeket. Ha az oltás és a menstruációs változások közötti kapcsolat megerősítést nyer, ez az információ lehetővé teszi az emberek számára, hogy megtervezzék a potenciálisan megváltozott ciklusukat. A világos és megbízható információ különösen fontos azok számára, akik abban bíznak, hogy meg tudják jósolni menstruációs ciklusukat a terhesség elérése vagy elkerülése érdekében.
Még mindig a végleges bizonyítékokra várunk, de közben hogyan kell a klinikusoknak tanácsot adniuk azoknak, akik tapasztalták ezeket a hatásokat? Kezdetben arra kell ösztönözni őket, hogy jelentsék a menstruáció változásait vagy a váratlan hüvelyi vérzést. Mellékhatásokat az OGYÉI honlapján is be lehet jelenteni. Ide teszem a linket: https://ogyei.gov.hu/on_line_mellekhatas_bejelentes_betegeknek

AZ UNICEF adatai alapján a Föld népességének 26%-a menstruál. Így felmerül a jogos kérdés: miért nincs még adat arról, hogy a menstruációs ciklust hogyan érinti az oltás. Illetve ennek mentén az is felmerül kérdésként, hogy a megfigyelések fényében hogyan veszik figyelembe a későbbi orvosi és klinikai kutatásokban a női szexuális és reproduktív egészséget.
A női/nő ebben a vonatkozásban - és a továbbiakban is - minazokat jelöli, akik női reproduktív rendszerrel rendelkeznek vagy részben rendelkeznek, mivel ez minden ilyen ember problémája lehet. Transz férfiaktól és nembinárisoktól (így magamtól is) elnézést kérek az egyszerűsítésért.
Többen kiemelik ugyanis, hogy a világ lakosságának a fele életének egy részében menstruál, így a téma kutatása fontos.
A klinikai kutatásokban pedig csak arról kérdezik a bevonásnál az önkénteseket, hogy fogamzásgátló korúak-e, használnak-e fogalmzásgátló módszereket, ha igen, milyet, és terhességi tesztet csinálnak. A menstruációról nem kérdezik őket külön, bár a nemkívánatos események (adverse event) jelentésénél ezeket a dolgokat meg lehet említeni. Értehető, hogy egy első vizsgálatnál nem ez a fő irány, hanem az, hogy biztonságos és hatásos legyen a vakcina. A nemkívánatos események lejelentése amúgy, akár a menstruácoós ciklusban bekövetkezett változásoké - a biztonságossághoz tartozik.
Az egyik NIH öszdöndíjas, Dr Mostafa Borahay, az általános nőgyógyászati részleg igazgatója a Johns Hopkins Mayrlandi központjában is ezt erősíti meg: gyorsított eljárás volt, az adatgyűjtés, a klinikai vizsgálat tudományosan megalapozott volt.
A múltban, menstruációs ciklust érintő rendelleneségeket jelnetettek már HPV vakcina esetében. Japánban 2010 és 2013 között folyt egy kutatás, ahol abnormális mennyiségű vérzést jelentett több vizsgálatban résztvevő. 2013 és 2017 között pedig egy influenza-vakcinát vizsgáló kutatásban jelentettek hasonlót az USÁban.
Mégis, egy kevés jelnetésen kívül kevés adat van arra vonatkozóan általánosan is, hogy a vakcinák hogyan hatnak a menstruációs ciklusra.
"Történelmileg ódzkodunk a menstruáció említésétől, ez a környezetünkből jön" - mondta Dr Victoria Male, reproduktív immunológia oktató az Al Jazeera-nak. "Sokan nem menstruációnak hívják, hanem máshogy nevezik: folyásnak, vagy havinak. Ez hozzásegít ahhoz, hogy nem érezzük jól magunkat akkor, ha amenstruáció kerül szóba. A jövőben azonban a résztvevőket meg kell kérdezni külön a menstruációt illetően."
A strukturális nemi egyenlőtlenségek, melyek abban nyilvánulnak meg, hogy a nők alulreprezentáltak a kutatók és a vizsgálatokban részt vevők körében is, szerpet játszanal mindebben. 1993 óta vesznek csak részt nők a klinikai vizsgálatokban az USÁban. Előtte a nők vizsgálatát túl komplexnek tartották, a hormonváltozások miatt.
Az Egyesült Királyságban az utóbbi években a közfinanszírozott egészségügyi projektekre szánt pénznek csak 2.5%-a fordítódott a reproduktív egészséget érintő projektekre. Pedig a számok azt mutatják, hogy minden harmadik nő szenved valamilyen reproduktív rendszert érintő, nőgyógyászati problémával élete folyamán.
A színesbőrű nők számára pedig ez a kérdés életet is veszélyeztethet. A feketék esetében négyszeres, az ázsiai származásúak esetében kétszeres a szülés közbeni halál valószínűsége a fehérekhez viszonyítva.
A női reproduktív rendszert érintő egészségügyi kérdések kutatása az alulreprezentáltság miatt kevésbé kutatott téma.
Tehát még mindig kevés adat van arra vonatkozóan, hogy a vakcinák hogyan hatnak a menstruációs ciklusra. Ami a dologban jó, az az, hogy erre most fókusz kerül, így a továbbiakban az orvosi kutatásokban, klinikai vizsgálatokban megjelenhet ez a szempont is. Dr Borahay az egyik vizsgálatában egy cikluskövető alkalmazást is használ, ami alapján többezer nő adatait tudja majd összesíteni. Még ebben az évben tervezi az eredményeket közölni.
Comments